Igazat mondott-e az Államtitkárság, amikor az általa az iskolákba kiküldött kérdőívek eredményeit ismertette? Utána járunk!
Kérjük, töltse ki a kérdőívet, hogy valós képet kapjunk arról, mit gondolnak az érintettek az Államtitkárság kérdőívében feltett kérdésekről!

Az Oktatási Államtitkárság 2011. április 27-én kérdőívet juttatott el az iskolákba - 2011. április 28-i visszaküldési határidővel -, melyben az oktatás tervezett átalakításával kapcsolatos egyes intézkedésekhez kérte az iskolaigazgatók véleményét. A megoldás ismét része annak a kormányzati koncepciónak, amely minden nagyobb átalakítást érdemi egyeztetés nélkül, az érdekképviseletek kihagyásával kíván megoldani.

Az Oktatási Államtitkárság 3200 iskolaigazgatónak küldte meg a kérdőívet, időt sem hagyva a kollégákkal való konzultációra, ebben az intézmények falain túlmutató kérdéskörben. Ezért a Pedagógusok Szakszervezete lehetővé kívánja tenni, hogy a közoktatásban dolgozók közül ne csak az iskolaigazgatók, hanem a közoktatásban érintettek teljes köre véleményt nyilváníthasson. Fontosnak tartja továbbá azt is, hogy bárki, akit érdekel a közoktatás jövője, szintén megtehesse ezt. 

A Pedagógusok Szakszervezete ezért az Oktatási Államtitkárság kérdéseit változatlan formában teszi közzé. Erre kérjük mi is az Önök válaszát. Miután a feltett kérdések önmagukban nem értelmezhetők, illetve a kormányzati szándékok nem olvashatóak ki belőlük, a Pedagógusok Szakszervezete a kérdések után az eddig rendelkezésére álló információk alapján megjegyzésekkel segíti azok értelmezését.
A 6 kérdésből álló kérdőívet az alábbi linkre kattintva tudja kitölteni:
www.kerdoivem.hu/kerdoiv/453491567/
Együttműködését köszönjük!
Az eredményeket honlapunkon a hasonló című cikk végén naponta többször közzé tesszük:
http://www.pedagogusok.hu/index.php?cikk=010294_mi_a_pedagogusok_valodi_velemenye_az_allamtitkarsag_kerdoiverol

 

 

Elképesztő mértékű kötelező óraszáemelés terve szivárgott ki. A PSZ közös fellépést, akciókat javasol. Szóljon hozzá!
A napokban napvilágott látott kormányzati elképzelések szerint a pedagógusok kötelező óraszámát 28-ra emelnék. Ez nem csak aránytalanul és elviselhetetlenül növelné az amúgy is túlterhelt pedagógusokat, hanem óriási mértékű elbocsátásokat is jelentene. Természetesen minderről semmiféle egyeztetés nem volt a szakszervezetekkel.
A Pedagógusok Szakszervezete azonnali érdekegyeztetés követel, és tiltakozó akciókat tervez.  Ezek formái a következők lehetnének:
  • kék zászlók az intézményekre, kék szalag viselése az egyetértők részéről,
  • tiltakozó aláírásgyűjtés,
  • helyi tiltakozó nagygyűlések,
  • budapesti tiltakozó naggyűlés,
  • 2 órás figyelmeztető sztrájk,
  • hosszabb időtartamú munkabeszüntetés.
Kérünk mindenkit, aki egyetért szándékainkkal, a bejegyzés végén vagy honlapunkon a cikk végén hozzászólásában jelezze, a tiltakozó akciók mely formáját támogatná, venne részt benne, esetleg milyen más akciókat javasol.
A helyzet rendkívül sürgős és határozott cselekvést igényel. Kérjük segítsen, tegyünk közösen a közoktatásért, Kollégáinkért!

A Pedagógusok Szakszervezetének
f e l h í v á s a
közös cselekvésre az ifjúság védelmében
A Pedagógusok Szakszervezete a leghatározottabban tiltakozik az ellen a kormányzati szándék ellen, hogy a tankötelezettség felső határát a gyermek tizenötödik életévében határozzák meg, és ehhez igazítsák hozzá az iskolarendszert.
A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tarja, hogy a közoktatás és benne a szakképzés átalakítása döntőmódon a gazdasági kamarák véleményére épüljön, és háttérbe szoruljon az oktatás esélyt teremtő funkciója.
A tankötelezettség tizenötödik életévre történő leszállítása egyértelművé teszi, hogy az állam csökkenteni kívánja felelősségét az ifjúsággal szemben, és nem kívánja garantálni annak az intézményrendszernek a továbbműködtetését, amely képes befogadni az érintett korosztály valamennyi tanulóját.
A tankötelezettség tizenöt éves életkorra történő leszállítása azzal a következménnyel jár, hogy a korosztály egy része kiesik az iskolarendszerből, mivel az már nem köteles fogadni azt, aki nem tanköteles.  Ellátatlanul maradhatnak azok a tizenöt évnél idősebb gyermekek, akik tanulmányi eredményük miatt vagy más okból, ha akarnak, akkor sem nyernek felvételt semmilyen iskolába.
A tankötelezettség tizenöt éves életkorra történőleszállítása azzal a következménnyel jár, hogy az iskola megszabadulhat azoktól a tanulóktól, akik átlépték az említett életkort, és - kormányzati szóhasználat szerint - problémásak.
A tankötelezettség tizenöt éves életkorra történőleszállítása azzal a következménnyel jár, hogy a szülőa tanuló akarata ellenére kiveheti gyermekét az iskolából, és arra kényszerítheti, hogy munkába álljon.
A tankötelezettség tizenöt éves életkorra történőleszállítása azzal a következménnyel jár, hogy a korlátozott belátási képességgel rendelkezőtanuló, szülei akarata ellenére, elhagyhatja az iskolát.
A Pedagógusok Szakszervezete kijelenti: nem igaz az a cinikus kormányzati állítás, hogy a pedagógusok nem tudnak mit kezdeni a „rossztanulókkal”. Könnyebb azonban ezekről a tanulókról lemondani, mint pénzt áldozni a felzárkóztatásukhoz szükséges feltételek megteremtéséhez.
A Pedagógusok Szakszervezete azt az európai uniós törekvést támogatja, hogy az iskolarendszerből a lehetőlegtöbben versenyképes tudással, szakképzettséggel lépjenek ki. A kirajzolódó iskolaszerkezet elfogadhatatlan, mert előrevetíti a közoktatásban foglalkoztatottak nagyarányú leépítését.
A Pedagógusok Szakszervezete felhívja a figyelmet arra, hogy a tizenöt évesek munkába állítása összeegyeztethetetlen a gyermeki munka visszaszorítására irányuló európai uniós törekvésekkel, a gyermekek kizsákmányolástól való megóvásának kötelezettségével. Meggyőződése, hogy a szakképzetlen tömegek munkaerőpiacra irányítása a mai helyzetben nem hordoz reális foglalkoztatási esélyeket. Az iskolából kikerülő, munkanélküli fiatalok kiesnek az egészségügyi és a szociális ellátó rendszerből. Ez az intézkedés a fiatal bűnelkövetők számát fogja gyarapítani, és már rövidtávon káros hatással lesz a gazdaságra. Ezek az intézkedések ugyanis nem csökkentik, hanem növelik a társadalmi esélyegyenlőtlenségeket. Hosszú távon pedig óriási társadalmi teherként fog megjelenni a szakképzetlen, a munkaerőpiacon érvényesülni nem tudókról való szociális gondoskodás kötelezettsége.
A Pedagógusok Szakszervezete felszólítja a Kormányt, hogy, ha változtatni kíván a közoktatás rendszerén, haladéktalanul kezdje meg az egyeztetéseket. Ennek keretei között kell megtalálni azt a megoldást, amely egyidejűleg szolgálja az egész rendszer hatékony, szakszerű és törvényes működését, a gyermek mindenek felett álló érdekét.
A Pedagógusok Szakszervezete minden lehetséges eszközt igénybe fog venni az ifjúság és az ország érdekeinek megóvása céljából.
A Pedagógusok Szakszervezete felhívja az ország lakosságát, a szülőket, nagyszülőket, érdekvédelmi és szakmai szervezeteket, hogy fejezzék ki tiltakozásukat az ifjúság érdekeivel ellentétes kormányzati szándékok ellen.
Budapest, 2011. március 7.
Pedagógusok Szakszervezete
Országos Vezetősége

K I Á L T V Á N Y

Munkavállalók! Szakszervezeteink Tagjai!

Ismét felelős lépésre kellett elszánni magunkat!

  • mert az elmúlt hónapokban a társadalom jelentős részét hátrányosan érintő törvénykezési gyakorlat folyt,
  • mert a már megszületett törvények és a benyújtott, döntésre váró jogszabálytervezetek többsége sérti a jogbiztonságot, veszélyezteti a munkavállalók érdekeit,
  • mert a 2011. évi költségvetési törvénytervezet, az adóváltozások a munkavállalók jelentős része számára reálbércsökkenést fog eredményezni. Ezek az intézkedések ismét a kis keresetű munkavállalókat sújtják, miközben a feketegazdaság tovább virágzik,
  • mert az érdekegyeztetés látványos kiiktatása, formálissá tételének szándéka mára bizonyossá vált, megint nélkülünk döntenek rólunk,
  • mert a kormány a tizenhárom év alatt összegyűjtött magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat három év alatt más célokra akarja elkölteni,
  • mert elfogadhatatlan, hogy közszféra-ellenes hangulatot teremt a mindenkori politika.

Munkavállalók! Szakszervezeteink Tagjai!

MEDDIG TŰRJÜK EZT MÉG?

Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a szakszervezetek demonstrációval adnak hangot tiltakozásuknak!

Hívunk és várunk minden munkavállalót a szakszervezetek közös tüntetésére

2010. DECEMBER 4-ÉN (SZOMBATON), 11 ÓRÁRA, BUDAPESTRE

A ROOSEVELT TÉRRE

Szakszervezetek Demonstrációs Bizottsága

A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK
FELHÍVÁSA
T Ü N T E T É S
2010. december 4-én
Demonstrációs Bizottságot alakított a SZEF, az MSZOSZ valamint az Autonóm Szakszervezeti Szövetség.
A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége november 22-i ülésén csatlakozott a konföderációk felhívásához és döntött arról, hogy részt vesz a 2010. december 4-i tüntetésen:
- mert az elmúlt hónapokban a társadalom jelentős részét hátrányosan érintő törvénykezési gyakorlat folyt,
- mert a már megszületett törvények és a benyújtott döntésre váró jogszabálytervezetek többsége sérti a jogbiztonságot, veszélyezteti a demokratikus jogállamot,
- mert az érdekegyeztetés látványos kiiktatása, formálissá tételének szándéka mára bizonyossá vált,
- mert a 2011. évi költségvetési törvénytervezet, az adóváltozások a közszféra munkavállalóinak jelentős része számára reálbércsökkenést fog eredményezni,
- mert a közoktatás átalakításának előkészítése az általunk megfogalmazott javaslatok teljes figyelmen kívül hagyásával történik.
Hívunk és várunk minden kollégát a szakszervezetek közös megmozdulására!!!
A tüntetésre a PSZ megyei, illetve városi vezetőinél lehet jelentkezni.
A tüntetés pontos budapesti helyszínéről, kezdési időpontjáról később adunk információt.

A munkavállalókat nem érheti kár a különadó bevezetésével:

A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK JAVASLATA

az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény új szövegére

9. § (2) A különadó alapjának minősül az (1) bekezdésben említett jogviszony megszűnésével összefüggésben pénzben kifizetett, vagy bármely más formában juttatott (bármely esetben a továbbiakban: kifizetett) bevételből - ide nem értve a [jogviszony megszűnésének évében esedékes] szabadság megváltása címén kifizetett bevételt, a jogviszony megszűnésekor a magánszemélyt megillető jubileumi jutalmat, illetve a felmentési (felmondási) [időnek] időre [a munkavégzési kötelezettséggel járó részére] kifizetendő munkabér, illetmény összegét, valamint a végkielégítés (juttatás) jogcímen kifizetett munkabér, illetve illetmény összegét, ha az nem haladja meg a törvény alapján járó összeg felső határát, a bíróság által megítélt kártérítés összegét, továbbá a szerződéses katonák leszerelési segélyét, de ideértve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 3. § (6) bekezdése alapján megállapodás szerint kikötött ellenérték címén kifizetett bevételt - a rendszeres járandóságok 60 napra számított összegét meghaladó rész, a (3)-(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

Magyarázat: a zárójeles, vastagított szöveget el kell hagyni, az aláhúzott szöveg az új.

 Indokolás:

A javaslat kiveszi a jó erkölcsbe ütköző juttatások közül azokat, amelyek kifizetésére törvény rendelkezése alapján került sor. Ezek a juttatások kapcsolódnak az elvégzett munkához, a munkában töltött időhöz, a megszűnt jogviszonyban megállapodás alapján elért rendszeres munkabérhez, illetményhez. Ezeknek a juttatásoknak a meghatározásánál sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak, közalkalmazottnak nincs „mozgástere". A szabadságmegváltás az nem tekinthető juttatásnak, mivel egy ki nem vett járandóság ellenértéke. A felmentési idő ötven százaléka alóli felmentés törvényben előírt írt kötelezettsége a munkáltatónak. A végkielégítés összegét törvény határozza meg.

A PSZ nem ért egyet az Alkotmánybíróság szerpének korlátozásával:

Tisztelt Képviselő úr!

A Pedagógusok Szakszervezete az egyes gazdasági és pénzügyi törvények megalkotásáról szóló 2010. évi XC. törvény alkotóitól nem kapott lehetőséget arra, hogy azt véleményezze, javaslataival hozzájáruljon a „jó erkölcsbe ütköző" jövedelmek megadóztatásának igazságossá tételéhez.

Szervezetünk a rendelkezésére álló lehetőségek közül választva, először a köztársasági elnökhöz, majd az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az Alkotmánybíróság döntése igazolta kifogásaink jogosságát, de csak néhány percig örülhettünk ennek, mert a döntés kihirdetésével szinte egy időben Ön három önálló képviselői indítványt nyújtott be a parlamentnek: az alkotmány megváltoztatásával az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésére és a népszavazás intézményének korlátozására irányuló kezdeményezést, és benyújtotta változatlan formában az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvényt.

Az elmúlt hónapokban a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, hogy az önálló képviselői indítványok lehetőséget adtak és adnak a képviselőknek arra, hogy a munkavállalókat érintő - nem egyszer rájuk nézve hátrányos - tervezeteket a reprezentatív szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül terjesszék elő.

Tudni szeretnénk, hogy Ön egyeztetett-e a Fidesz-frakció tagjaival, mielőtt ezt a javaslatot benyújtotta?

A Pedagógusok Szakszervezetének ugyanis szilárd meggyőződése, hogy az Ön javaslata nem tükrözheti a kormánypártok álláspontját, mert elképzelhetetlennek tartjuk, hogy azok a Fidesz-KDNP-s képviselők, akik közül sokan kiemelkedő szerepet játszottak a demokratikus jogállam kialakításában, most támogatnának egy olyan javaslatot, amely - ha elfogadásra kerülne - a jogállam felszámolásának kezdetét jelentené.

Az elmúlt évtizedekben többek között a pártok, a szakszervezetek, az állampolgárok nem egyszer fordultak az Alkotmánybírósághoz, ám nem volt még arra példa, hogy az Alkotmánybíróság döntését a döntéshozók és indítványozók ne vették volna tudomásul, még ha az számukra nem is volt kedvező.

Az eddigi gyakorlaton ma - helyzetével visszaélve - Ön változtatni próbál. Gondolt-e arra, hogy ezzel a példával mit üzen az állampolgároknak?

Javaslata azért példátlan, mert az Ön számára  kedvezőtlen döntés miatt az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítására tesz indítványt. Milyen világ következhet azok után, ha most az Alkotmánybíróság, esetleg később a független magyar bíróság döntéseit, bárki kétségbe vonhatja, megkerülheti?

A jogkövető magatartás egy jogállamban mindenkitől elvárt viselkedési norma, ám ha a hatalmon lévők megszegik, miért ne tehetnék meg később ezt mások is. Kérem, hogy ne az Alkotmánybíróság ellehetetlenítését tekintse most legfontosabb feladatának. Jogalkotóként Önnek kell a legjobban tudnia, hogy a választott képviselőknek azért a legnagyobb a felelősségük a törvények betartásában, mert ezzel példát és mintát mutatnak. Ha ők nem tartják be a törvényeket, azt az ország polgáraitól sem várhatják el. Ezért nem írhatják felül a jogállamiságot az önálló képviselői indítványok!

Önöknek a 2/3-os parlamenti többség birtokában most mindenre lehetőségük van, ne feledkezzen meg arról, hogy ez a lehetőség óriási felelősséget is jelent!

Az Önök által oly sokat hangoztatott felhatalmazás nem erről szól! A bizalmat - amit a választáson nyertek - egy igazságos, jobb világ megteremtésére kapták.

Ön is sokszor hangoztatta az igazságot, de a történtek után azt gondolom, az igazság szóból előbb-utóbb a szó elején lévő „i" betűt nem fogjuk hallani.

Budapest, 2010. október 27.

Tisztelettel:

Galló Istvánné

a PSZ elnöke

további részletek a PSZ honlapján:

http://www.pedagogusok.hu/index.php?cikk=010247_a_psz_nyilt_levele_dr_lazar_janosnak

 

A Pedagógusok Szakszervezete gyűjtést szervez azon tagjai számára, akik a rend­kívüli májusi időjárás miatt súlyos anyagi veszteséget szenvedtek.

A támogatásokat elkülönített számlán: OTP 117024-20427191 számlaszámon 2010. június 15-ig fogad­juk. Kérjük, a csekkre írják rá: Katasztrófa segély.

A Pedagógusok Szakszervezete arra kéri azokat a PSZ-tagokat, akiknek lakó­házát a rendkívüli időjárás tönkretette/károsította, hogy a Pedagógusok Szakszer­vezete területi vezetőjé­nél jelezzék káruk nagyságát.

A támogatás mértékéről a befolyt összeg, és az összesített igények isme­retében dönt a PSZ Elnöksége. A számlára érkezett támogatás össze­gé­ről és annak fel­osztásáról szóló döntést a www.pedagogusok.hu honlapon közzé tesszük.

A Pedagógusok Szakszervezete mindig is a politikai pártoktól való függetlenségének megőrzésére törekedett, s ezen az elkövetkezendő időszakban sem kíván változtatni.

Továbbra is konstruktív együttműködésre törekszik a hatalmon lévő pártokkal és ellenzékkel, támogat minden politikai erőt, ha az a PSZ által képviselt értékekkel azonosul, azok megvalósításáért partnerséget vállal szervezetünkkel.

A PSZ a munkavállalói, szakmai tanulói és a nyugdíjas érdekek képviseletekor elsősorban továbbra is az eredményes tárgyalásokra, megállapodásra törekszik.

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja az új kormánytól, hogy tegyen meg mindent:

Ø      a társadalom megosztottságának csökkentéséért,

Ø      a gazdaság helyzetének javításáért

Ø      az államháztartás valós reformjáért.

 Érdekegyeztetés, szociális párbeszéd

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja az új kormánytól a társadalmi párbeszéd fontosságának elismerését.

  • Az EU-s normák alapján rendezett munkaügyi kapcsolatok működtetését, valódi érdekegyeztetést minden szinten.
  • A szociális párbeszéd jogszabályban garantált intézményrendszerének érdemi működtetését.

 A közoktatás átalakításával összefüggésben

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja az új kormánytól az oktatás, nevelés, képzés, kutatás társadalmi fontosságának elismerését. Az érdekeltek bevonásával hosszú távú oktatáspolitikai koncepció kialakítását. Az állam egyetemleges felelősségét kifejező és működési garanciát nyújtó oktatásfinanszírozást.

Ennek a kiszámítható és garanciákat is magában foglaló, konszenzussal kialakított programnak segítenie kell:

  • Az ország versenyképességének növelését, fejlődését.
  • Stabil iskolaszerkezet és korszerű, megújuló ismeretek átadására alkalmas rendszer kialakítását.
  • A tanulással – tanítással – neveléssel összefüggő alkotmányos jogok teljes körű érvényesülését, az egyenlőtlenségek fokozatos felszámolását.
  • Hosszú távon stabil jogi szabályozást a közoktatásban.
  • A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő és a sajátos nevelési igényű gyermekek problémáinak megoldását.
  • Az iskolai agresszió elleni hatékony fellépést és intézkedést.
  • A közoktatásban dolgozók adminisztrációs terheinek csökkentését.
  • Korszerű szakképzést a köz- és felsőoktatáshoz szervesen kapcsolódó intézményrendszer megteremtését.

Foglalkoztatáspolitika

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja az új kormánytól az oktató-nevelő munka társadalmi jelentőségének elismerését. A pedagógus pálya presztízsének visszaállítását. A pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javítását.

  • A minőségi oktatáshoz szükséges szakmailag kimunkált létszámstruktúra kialakítását.
  • A foglalkoztatás stabilitásának és hosszú távú biztonságának megteremtését.
  • A pedagógusképzés és továbbképzés rendszerének korszerűsítését.
  • A továbbképzési és átképzési lehetőségek bővítését, finanszírozási keretének növelését.
  • A pedagógus életpályamodell kidolgozását és bevezetését.
  • Az uniós mércéhez igazodó élet- és munkakörülmények biztosítását.
  • A pedagógusok és a gyermekekkel, tanulókkal közvetlenül foglalkozó munkavállalók nyugdíjba vonulási korhatárának rugalmassá tételét.

Bér- és keresetpolitika

A Pedagógusok Szakszervezete elvárja az új kormánytól a minőségi színvonal megőrzése és továbbfejlesztése érdekében a közoktatásban foglalkoztatottak keresetének javítását. Ezért követeljük:

  • Az oktató-nevelő munka társadalmi jelentőségét elismerő, tisztességes megélhetést nyújtó béreket.
  • A ciklus végére az EU-s kereseti átlag megközelítését segítő bérrendszer kialakítását:
    • bértábla emelést, újabb fizetési fokozatokkal való kiegészítését,
    • pótlékok emelését
    • a minőségi munka elismeréséhez szükséges források jelentős bővítését,
    • a közoktatásban dolgozók egységes, béren felüli juttatási rendszerének (cafetéria) kialakítását, bevezetését.
  • Ágazati kollektív szerződés kidolgozását, bevezetését.

 

Budapest, 2010. február 20.

Pedagógusok Szakszervezete

XIX. kongresszusa

Jó lenne, ha a közoktatás, a pedagógusok kimaradnának a választási kampányból. Nem sikerült.

Sió László a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője azt mondta, hogy minősítési rendszert kell bevezetni a közoktatásban, és az alkalmatlan pedagógusokat pedig el kell távolítani a pályáról. Később a párt szóvivője magányvéleménynek minősítette az elhangzottakat.
Ha határozottan ellenkezünk, ránk sütik a politikai bélyeget. A PSZ elnökét kérdezték a médiában, a PDSZ hallgat.

A Pedagógusok Szakszervezete a megváltozott környezetben fontosnak tartja, hogy friss információkkal rendelkezzen az alábbiakról.

  • mennyire elégedettek a jelenlegi működéssel,
  • mit várnak a kollégák a szakszervezettől,
  • mit szeretnének változtatni a jelenlegi működésben,
  • miben látják a megújulás lehetőségét.

Egyszerűbben:

MIT VÁR A MUNKAVÁLLALÓ A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉTŐL?

Ezért honlapunkon, a www.pedagogusok.hu -n nyilvánosságra hoztunk egy kérdőívet, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogy hatékony és eredményes legyen az érdekvédelmi munkánk.

Kérjük, a kitöltött kérdőíveket elsősorban e-mailen (vagy postán) juttassák el hozzánk.

A visszaküldés határideje: 2010. március 1.

Kérjük, látogasson el honlapunkra, és a kérdőív kitöltésével járuljon hozzá munkánk sikeréhez!

Pedagógusok Szakszervezete

MEGÁLLAPODÁS

az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány között

Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány képviselői (továbbiakban: felek), tárgyalásaik eredményeképpen, az alábbiakról állapodtak meg:

1.A felek egyetértenek abban, hogy a költségvetési szerveknél alkalmazásban álló, közszolgálatban dolgozók 2010-ben is kereset-kiegészítésben részesüljenek. A kereset-kiegészítés éves mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén 340 ezer Ft havi bruttó illetményhatárig 98 ezer Ft bruttó összeg. Részmunkaidő esetén a kereset-kiegészítés a munkaidő arányában jár.

2.A kereset-kiegészítés teljes fedezetét a központi költségvetés biztosítja.

3.A felek egyetértenek abban, hogy a kereset-kiegészítés megállapított éves összegének kifizetésére két egyenlő részletben, a 2010. január és március hónapra járó illetményekkel együtt kerüljön sor.

4.A Kormány a 2010. évi kereset-kiegészítés megállapításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet tervezetét az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban egyezteti, majd legkésőbb 2009. december hó folyamán kihirdeti.

5.A szakszervezetek az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság létrehozásakor megfogalmazott követeléseiket fenntartják, de azokról az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban tárgyalnak tovább. A megállapodás teljesülésének a 3. pontban jelzett időpontjáig az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, illetve a megállapodást aláíró szakszervezetek - az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság által megfogalmazott és a 2008. december 18-án a felek által aláírt „Összefoglalóban" rögzített sztrájkkövetelések tekintetében - sztrájkot nem szerveznek és sztrájkban nem vesznek részt. A felek e megállapodás teljesülését 2010. április 15-ig az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban értékelik. A megállapodás minden pontjának teljesülésekor az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság feloszlatja magát.

2009. október 15.

Országszerte akciósorozattal tiltakozunk a költségvetési törvényjavaslat közoktatást érintő megszorításai ellen! Nagygyűléseinkhez csatlakozhatnak a társ-szakszervezetek!
Hétfői ülésén a PSZ Országos Vezetősége értékelte a költségvetési törvenytervezet ágazatot érintő várható hatásait.
Úgy látjuk, a normatívák tervezett csökkentése rendkívüli helyzetet eredményezhet az oktatási ágazatban, ellehetetlenítheti az oktatási intézményeket. A PSZ szerint az elvonások következtében súlyosan sérülhetnek az oktatás valamennyi résztvevőjének (tanulók, szülők, iskolafenntartók, pedagógusok) érdekei. Szakszervezetünk szerint a egyedül a közoktatás képes a válság következtében elmélyült társadalmi problémák hatékony kezelésére, ezért elfogadhatatlan a ráfordítások csökkentése.
A PSZ Országos Vezetősége úgy döntött, hogy akciósorozattal tiltakozik a tervezett forráskivonás ellen, valamint felhívja a társadalom figyelmét az elvonbások következményeire.
Akciósorozatunkat október első hetében kezdjük. Minden megyében a megyeszékhelyeken szervezünk tiltakozó nagygyűléseket, melyekre Kollégáink mellett várunk mindenkit, aki velünk együtt kíván tenni az oktatás jövőjéért: szülőket, döntéshozókat, politikusokat, más szakszervezeteket. A nagygyűlésken felolvassuk azt a nyílt levelelet, melyhez aláírásával csatlakozhat bárki, s amelynek célja a forráskivonás megakadályozása. Aláírásgyűjtő akciónkat országossá kívánjuk tenni, a nagygyűlések után az aláírásgyűjtő íveket eljuttatjuk az oktatási intézményekbe.
 
A PDSZ elnöke Kerpen Gábor szerdai sajtótájékoztatóján a Pedagógusok Szakszervezetét tette felelőssé a szakszervezetek közös fellépésének elmaradásáért. A valóság ezzel szemben az, hogy a PSZ Országos Vezetősége már hétfőn döntött az akciósorozat elindításáról, a szakszervezetek szerdai tanácskozásán pedig felajánlottuk a csatlakozás lehetőségét a többi szakszervezetnek. Tehát nem zárkóztunk el a közös fellépéstől, akciósorozatunkba bekapcsolódhatnak az ágazati szakszervezetek.

A napokban az egyik internetes oldalon, a komment.hu-n terjedelmes írás jelent meg egy fiatal újságírónő tollából, amelyben a cikk írója a pedagógusokat, munkájukat igencsak negatív színben tünteti fel. Szerinte a tanárok kiégetten, rosszul végzik a munkájukat, nem képesek lépést tartani a korral. Természetesen a cikkben megkapják a magukét a szakszervezetek is (név szerint említve a Pedagógusok Szakszervezete), amelyek költséges ötleteikkel segítenek elmélyíteni a szakma válságát, gátolva a megújulást.

A cikkhez számtalan hozzászólás érkezett, köztük rengeteg pedagógus is, akik árnyaltabb képet, és munkájuk megbecsülését kérik számon az ifjú titánnőn. Semmilyen személyes elérhetőség nem volt feltüntetve, ezért a 178. hozzászólásban a Pedagógusok Szakszervezete nevében szólítottuk meg az újságírót, felajánlva neki egy személyes beszélgetést, akár egy működő közoktatási intézményben, hogy valós képe lehessen a közoktatás helyzetéről, problémáiról, a pedagógusok munkakörülményeiről, tevékenységéről.

A hölgy egyáltalán nem reagált a meghívásra, pedig az oldal moderált, tehát van aki elolvassa a hozzászólásokat.

Ezért most itt az internet nyilvánosságát felhasználva megismételjük a meghívást, illetve nyilvános vitát kezdeményezünk a cikk állításairól. Az a véleményünk ugyanis, hogy sommás, leegyszerűsített ítéletekkel nem helyes egy szakmát kívülről, megfelelő kép és információk birtokában sértegetni, következmények nélkül. Természetesen nem kívánnánk a sajtó szabadságát, vagy az internet szabadságát kétségbe vonni, de véleményünk szerint egy felelősen gondolkodó újságíró vállalja fel állításait, és az érvek ütköztetésének lehetőségét. Úgy véljük, hogy különösen a jelenlegi helyzetben, mikor szakmánk és a tanulás presztízse különben is alacsony, jogunk van egy elfogulatlan, hiteles képre a médiában.

Végezetül megismétlem a hozzászólásunk utolsó néhány gondolatát:

"Kérem, mindenki tegye fel először magának a kérdést, milyen iskolát akar. És erre mennyit áldoz Ő, illetve az állam. Minden nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a társadalmi esélyegyenlőségek leküzdésének, az országok versenyképességének legfontosabb eszköze az oktatás. Ha ezt az elvet elfogadjuk sokkal könnyebben jutunk majd közös nevezőre.
Egyszer valaki azt mondta: aki nem épít iskolát, majd építhet börtönt. Javaslom, gondolkodjon el ezen mindenki."

 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezésére a mai Közoktatás-politikai Tanács – a miniszter tanácsadói és véleményező testülete – üléséről a szakszervezetek képviselői tiltakozásul az ülés előkészítetlensége miatt kivonultak.
Egyhangú véleményük az volt, hogy a közoktatást érintő tartalmi és finanszírozási kérdésekről helyszíni kiosztással kézbe adott 13 oldalas előterjesztésről érdemi, szakmai véleményt nem tudnak, de nem is kívánnak mondani.
A szakszervezetek követelték, hogy a Közoktatás-politikai Tanács súlya, tekintélye megőrzése érdekében a továbbiakban csak megfelelően előkészített ülésekre kerüljön sor, a miniszter a kormányzati elképzelések előkészítési időszakában kérje a véleményeket, hogy az egyeztetés érdemi, és ne csak formális lehessen.
 
Budapest, 2009. szeptember 3.
 Pedagógusok Szakszervezete

 

 

A napokban két napilapban jelent meg Pokorni Zoltán nyilatkozata a magyar közoktatás helyzetéről. Ebben kormányváltás esetén a pedagógus életpályamodell bevezetését ígérte, eszerint a tanárok központilag finanszírozott munkavállalóvá válnának. A rendszer hatévente kötelezővé tenné, hogy a tanárok minősítési eljáráson vegyenek részt, a szakmai ellenőrzés az életpályán való előrelépés feltétele lenne. Bevezetnék, hogy minden ledolgozott nyolc-tíz év után a pedagógusok pihenő évet kapjanak, ezalatt mentesülnének az iskolai munkavégzés alól.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke a kérdésről a Népszabadságnak is nyilatkozott.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint a pedagógus pálya presztízsének helyreállítása összecseng a PSZ 2008-ban, a XVIII. kongresszuson elfogadott programjával. Emlékeztetett arra, hogy a pedagógusszakma társadalmi megbecsülésének visszaállítása érdekében, már 2000-ben pedagógus életpályamodell javaslatot fogalmazott meg a PSZ Országos Vezetősége.
Ebben többek között leszögeztük, hogy szükséges:
·         a pedagógusok bérének felzárkóztatása a nemzetgazdasági átlagot jelentősen meghaladó mértékre,
·         a pályát vonzóvá tevő kezdő bérek bevezetése,
·         a képzést-továbbképzést nagymértékben honoráló bér-előmeneteli rendszer létrehozása,
·         a minőségi munkavégzést elismerő bérkeret létesítése,
·         a szakmai karrier elismerése címekkel és pótlékokkal
·         pedagóguslakás-támogatási alap létrehozása,
·         a szolgálati lakások korszerűsítése, építésének bővítése.
·         ingyenes, a változó igényeknek megfelelő átképzés, továbbképzés,
·         a pedagógusüdültetési rendszer létrehozása,
·         a pálya sajátos terhelését figyelembe vevő pedagógus egészségügyi ellátás, szűrővizsgálati rendszer kialakítása, nyugdíj-korkedvezmény lehetőségének megteremtése.
 
A PSZ elnöke szerint a politikus nyilatkozatában szereplő pedagógus bérek újfajta finanszírozási elképzeléséről, miszerint a minősítési vizsgán átment pedagógusok bérüket központi finanszírozásban kapnák, a nem vizsgázott pedagógusokét fenntartó viselné, csak a részletek pontos ismeretében lehet nyilatkozni, de elfogadható az elv, hogy a magasabb bért a minőségi teljesítményhez kössék.
Galló Istvánné felhívta a figyelmet azonban arra, hogy szükséges volna egyidejűleg a munkafeltételek, munkakörülmények javítása, hiszen több pénzért sem fog jobban dolgozni az agyonterhelt pedagógus. Sajnos ma Magyarországon a pedagógusok munkafeltételeinek, munkakörülményeinek nincs szabályozott normája. A PSZ ezen a téren kezdeményezéseket kíván tenni, hiszen borzasztó, hogy az Unióban szinte mindenre van szabályozás, akár az állattartás körülményeire is, de a jövőnket alapvetően meghatározó oktatás körülményeire nincs. A PSZ álláspontja szerint csak a pedagógusok munkafeltételeinek, körülményeinek javítása után várható el magasabb teljesítmény.
A PSZ üdvözli azt a javaslatot, hogy nyolc-tíz ledolgozott év után a pedagógusok pihenő évet vehessenek igénybe, amely alatt mentesülnének az iskolai munkavégzés alól. Nincs olyan pedagógus szakszervezet, amelyik nem támogatná ezt a javaslatot. Félő azonban, hogy nem fog megvalósulni, mert az ország gazdasági helyzete nem teszi ezt lehetővé.

A PSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy továbbra is fontos lenne az oktatás finanszírozásának generális áttekintése, hiszen a pedagógusbér csak egy szelete a közoktatás finanszírozásának

 

A közoktatás nem lehet játékszere, alku tárgya a politikának!
     Az MSZP-frakció parlamenti többségének biztosítása érdekében úgy tűnik, beáldozza a közoktatást, s olyan jogszabály-módosítási tervezetet támogat, amiről maga is tudja, hogy nem jó.
    Az iskolaszerkezet átalakítása, a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztése, az írásbeli házi feladat adásának korlátozása, a kollégiumi nevelőmunka lebecsülése nem szolgálja a gyerekek érdekeit.
     Felháborító, hogy a szakma megkérdezése nélkül, a pedagógus-szakszervezetek egyöntetű tiltakozása ellenére, az oktatási miniszter és a Parlament Oktatási Bizottsága támogatja Magyar Bálint és Sándor Klára képviselői indítványát.
     Elég volt az átgondolatlan átszervezésekből, a pedagógiai programok, helyi tantervek szüntelen változtatási kényszeréből! Tudomásul kellene végre venni, hogy az oktatás minőségét így nem lehet emelni, és nem lehet elvárni az állandó bizonytalanságban élő és dolgozó pedagógusoktól, hogy elfogadják szakértelmük újabb megkérdőjelezését.
      Amennyiben az MSZP-frakció a Parlamentben elfogadja a közoktatási törvény módosítását, akkor szavazatával azt üzeni a pedagógus társadalomnak, hogy bár Hiller István ül a miniszteri székben, de a magyar közoktatást még mindig Magyar Bálint irányítja.
     Követeljük, hogy az Országgyűlés utasítsa el ezt az időszerűtlen, antidemokratikus módon előterjesztett, az oktatás minden résztvevője érdekét sértő elképzelést!
Budapest, 2009. június 12.                                                 
Pedagógusok Szakszervezete

A GFK Csoport felmérése szerint tavalyhoz képest 11 százalékkal javult a pedagógusok (tanítók, tanárok) megítélése.
A PSZ álláspontja szerint Kollégáink megítélésének javulása összefügg azzal, hogy szakszervezetünk tavalyi, XVIII. kongresszusán elhatároztuk, hogy javítani kell a szervezet kommunikációs tevékenységét, médiabeli megjelenését. Úgy gondoljuk, hogy a PSZ stílusváltása, kommunikációs tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a közvéleményben tudatosítani, hogy a pedagógusok sokat, nem fél napot dolgoznak, munkájukat pedig nehéz körülmények között felelősségteljesen végzik. 
Sajátos módon az iskolai agresszió terjedése, ennek publicitása is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom szembesült az iskolákban uralkodó viszonyokkal, a pedagógusok munkakörülményeivel, munkájuk eredményességével.

A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége megdöbbenéssel és felháborodással fogadta Magyar Bálint és Sándor Klára által, a közoktatási törvényhez beadott módosító javaslatait.
Tiltakozunk, hogy a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel való előzetes egyeztetés, vita nélkül lehessen dönteni ilyen fontos kérdésekben.
Nemtelen támadásnak ítéljük meg a 8 osztályos gimnáziumok kimenő rendszerben való megszüntetésének tervét. A kilencvenes évek oktatáspolitikai vitái által létrejött a 6 + 6, 4 + 8, 8 + 4 szerkezet egy elemének megszüntetése, a 6 + 6 szerkezet favorizálása nem szolgálja az oktatásban résztvevő szülők, tanulók, pedagógusok érdekeit.
Tiltakozunk az egységes iskola és kollégium létrehozása ellen is, mert ott se a gyerekek érdeke a fontos, hanem az iskolában tanító pedagógusok töredékóráival akarják olcsóbban, de kisebb pedagógiai-nevelési haszonnal működtetni az intézményrendszert.
Elfogadhatatlan számunkra a nem szakrendszerű oktatás új definíciója, hiszen a kompetencia alapú oktatás eddig is tantárgyi rendszerben valósulhatott meg. A nevelők kompetenciájába való durva beavatkozásnak ítéljük meg a házi feladatok kérdésének ilyetén való szabályozását, a pedagógiai programok újabb megváltoztatási szándékát.
Követeljük, hogy az országgyűlés utasítsa el ezt az időszerűtlen, előkészítetlen, a szakmával meg nem vitatott antidemokratikus és az oktatásban érdekelt valamennyi partner érdekeit sértő elképzelést.
 
Budapest, 2009. május 25.
Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége

 

Az oktatási intézményekben nagy felháborodással fogadták a nyugdíjkorhatár fokozatosan 65 évre emeléséről szóló jogszabályt.
Szakszervezetünknek már korábban is voltak kezdeményezései, hogy az általános nyugdíjkorhatártól eltérő időpontban korkedvezménnyel mehessenek el nyugdíjba a pedagógusok és a gyermekekkel közvetlenül foglalkozó dadusok, gyermekfelügyelők, pedagógiai asszisztensek. Ezek a kísérletek azonban nem jártak eredménnyel. Most újra kezdeményezzük az általános nyugdíjkorhatártól eltérő korkedvezményes nyugdíjkorhatár bevezetését az oktatási ágazatban.
  1. Általános követelésünk, hogy az oktatási intézmények pedagógusai, és a gyermekekkel közvetlenül foglalkozók nyugdíjba vonulási korhatára 60 év legyen.
  2. Elfogadható számunkra egy olyan korkedvezmény rendszer kialakítása, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő pedagógusok, a gyerekekkel közvetlenül foglalkozó dadusok, gyermekfelügyelők és pedagógiai asszisztenseknek az egészségi állapotában való károsodás jelentkezése esetén 15 év után 1 év, 20 év után 2 év, 25 év után 3 év, 30 év után 4 év, 35 év után 5 év korkedvezménnyel vonulhatnának nyugdíjba.
Indoklásul hivatkozunk arra, hogy a gyerekekkel, tanulókkal való foglakozás nem csak erős szellemi igénybevételt, de komoly fizikai megterhelést is jelent, a szervezet fokozott igénybevételével jár, nagy a pszichoszociális kockázat, egészségi gondok, károsodások jelentkeznek.
 
Budapest, 2009. május 22.
 

Pedagógusok Szakszervezete

 

 A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége a kormány válságkezelő programjának néhány elemét különösen fájdalmas, a közszféra munkavállalóit és a nyugdíjasokat nagy áldozatvállalásra kényszerítő tervnek ítéli meg.

Ezért azt követeli a kormánytól, hogy a szükséges megszorítások a szakszervezetek kifogásainak figyelembevételével véglegesedjenek, igyekezve az elkerülhetetlen intézkedéseket igazságosabbá és a társadalom számára még elviselhetővé alakítani.
Az intézkedés-tervezet elleni tiltakozásul azonban a Pedagógusok Szakszervezete most nem kíván a legkeményebb nyomásgyakorlás eszközével élni, ezért nem csatlakozik a LIGA-PDSZ 2009. május 8-ára meghirdetett általános munkabeszüntetéshez.
A középiskolákban ezen a napon tartják német nyelvből az írásbeli érettségit, s bár a közoktatás dolgozóinak csak egy része érintett az érettségiztető intézményekben, mégis úgy ítéljük meg, csak akkor szabad egy ilyen akciót meghirdetni, ha az abban való részvétel lehetősége mindenki számára egyformán adott.
Az érettségi időpontjában meghirdetett sztrájkot nem támogatjuk, mert bár tudjuk, hogy a sztrájk szándékos károkozás, de a PSZ filozófiájával nem összeegyeztethető, hogy ezt a kárt azoknak a tanulóknak okozzuk, akikért vagyunk, hiszen ennek az akciónak vesztesei a gyerekek lennének.
Pedagógus hitvallásunk, a gyerekekért érzett felelősségünk miatt, a Pedagógusok Szakszervezete minden formájában elhatárolódik ettől az akciótól, és erre kéri tagságát, a közoktatás valamennyi dolgozóját is.
 Budapest, 2009. április 29.
Pedagógusok Szakszervezete

Országos Vezetősége

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) európai mozgósításba fog a válság ellen, mert elfogadhatatlan hogy a dolgozók és az állampolgárok fizessék meg egy olyan válság árát, amelyet nem ők idéztek elő. A kampány az állampolgárokat helyezi a figyelem középpontjába és számos európai megmozdulásban ölt testet idén májusban.  
Az európai polgárok keményen fizetnek a válságért, amelyet a parttalan spekuláció idézett elő, ezért szociális megmozdulásokat szerveznek, tüntetnek számos európai országban (Lettország, Írország, Izland, Franciaország stb ).
Az ETUC maga egy új szociális megállapodást követel, a mely a dolgozókat és az állampolgárokat helyezi a középpontba. A szociális ütemterv az európai állampolgárok legfontosabb gondjaira irányul: a foglalkoztatásra, a vásárlóerőre, és alapvető jogaikra.  
Az európai szakszervezeti mozgalom egy olyan mozgósítási kampányt indít, amely tüntetésben nyilvánul meg négy európai helyszínen május 14-16 között, 15-én Brüsszelben, 16-án Prágában és Berlinben és a negyediket Spanyolországba tervezik, ma még ismeretlen időpontban és helyszínen.
Az erős mozgósítás jó alkalom arra , hogy kormányainkat emlékeztessük, hogy a válság megoldására európai válaszadásra van szükség és nem eseti válságkezelésre.
 
Bár nem az ő hibájuk, a dolgozók súlyos árat fizetnek az üzleti világ, de főleg a bankok, elővigyázatlan, bűnös túlkapásaiért; a munkanélküliség robbanásszerűen emelkedik, a munkahelyek bizonytalanná vállnak, a szegénység nő, a vásárlóerő csökken, és az állami adósság nő. 
Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) támadásba lendül egy új európai szociális megállapodásért Európában, öt pontban fogalmazva meg akciótervét:
* Tág körű újraindító program szükséges, több és jobb minőségű munkahelykínálattal, több beruházással az új, fenntartható technológiák fejlesztésére és a munkahelyek megőrzésére a kulcsfontosságú iparágakban, valamint az alapvető közszolgáltatások megőrzésére.
* Jobb béreket és nyugdíjakat, erősebb gondoskodó államokat, olyan kedvezményeket, amelyek a vásárlóerő megőrzését teszik lehetővé és jogokat ahhoz, hogy a gazdaság fellendítéséhez hatékonyan tudjunk hozzájárulni.
* Vessenek véget az Európai Bíróság közelmúltban meghozott olyan ítéleteinek, amelyek a liberalizált piac érdekeit szolgálják, nem figyelve azokra az alapvető jogokra és kollektív szerződésekre, amelyek a belső piac szociális célkitűzéseit rögzítik és garantálják az egyenlő bánásmódot, egyenlő béreket a "kihelyezett" bevándorló munkaerő számára. 
* Követeljük a pénzpiacok hatékony szabályozását, a javak igazságos elosztását. Nem akarunk visszatérni a "kaszinó"típusú kapitalizmushoz, vagy a pénzpiacokon az elmúlt 20 év alatt felvett szokásokhoz.  
* Egy központi európai Bankot akarunk, amely a fejlődést és a teljes foglalkoztatást szolgálja, nem csupán az árstabilitást.
Támogassátok az ETUC szervezte Európai akciónapokat, május 14, 15 és 16-át, és, vegyetek részt az ETUC által Brüsszelben, Prágában és egy (még meghatározásra váró) spanyol városban szervezendő tüntetésén.

Március 30-án Aáry Tamás Lajossal, az oktatási jogok országgyűlési biztosával folytatott megbeszélést az iskolai agresszióról a PSZ Elnöksége.
A PSZ Elnökségének kezdeményese alapján került sor az oktatási ombudsman és az Elnökség megbeszélésére. A tanácskozáson kiderült, nem csak a PSZ, hanem az ombudsman is súlyosnak látják az iskolai agresszió problémáját, és mindkét fél szövetségeseket keres a megoldás érdekében.
Aáry Tamás Lajos elmondta, hogy hivatala részt kíván venni az iskolai agresszióval kapcsolatos társadalmi párbeszédben, valamint tájékoztatta az Elnökséget az iskolai erőszak ügyében eddig tett lépéseiről.
Véleménye szerint ki kell lépni a pedagógia világából, hiszen a probléma jóval túlmutat az iskolán, össztársadalmi jelenségről van szó.
Tervei szerint egy stratégiai háló jönne létre, melysegíthet abban, hogy pontosabb képünk legyen a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekményekről. Ebben való részvételt, együttműködést ajánl a PSZ-nek.
A vizsgálat befejeztével elkészülő jelentés alapján elképzelhetőnek tart számtalan új megoldást, szabályozást az iskolai agresszióval kapcsolatban.
A PSZ üdvözölte az együttműködést, támogatásáról biztosította az ombudsmant. Egyetért a PSZ és az oktatási jogok biztosa abban is, hogy sajnos ma a pedagógusok presztízse alacsony, az iskolák rossz költségvetési helyzetben vannak, nehezen tudják teljesíteni feladataikat.
További részletek a PSZ honlapján: www.pedagogusok.hu

 A Pedagógusok Szakszervezete jogszabály-változtatási javaslatai

a pedagógusok elleni agresszió megfékezése érdekében
  
  1. Legyen kötelező minden esetben gyorsított eljárás az agresszív szülő ellen, esetlegesen előzetes letartóztatás is.
  2. A tankötelezettség (18 éves korig) teljesíthető legyen 3 éves szakmunkásképzéssel – közoktatási törvényben kell lehetővé tenni az ún. régi típusú 3 éves szakmunkásképzést.
  3. Legyen szabálysértés és komoly eljárás, ha a szülő nem működik együtt az iskolával (nem megy el meghívásra sem, stb.).
  4. Az önkormányzatoknak legyen kötelező egy olyan rendszer kiépítése, amely gyors áthelyezést tesz lehetővé. Ez lehet saját intézményen belüli rendszer, vagy más önkormányzatokkal – közös megállapodás szerint – más fenntartókhoz tartozó intézmények közötti rendszer.
  5. A családi pótlék neve 6-18 éves korig iskolalátogatási támogatás legyen, megvonható, felfüggeszthető, ha nem jár a gyerek iskolába.
  6. A biztonság (személyi, vagyoni, stb.) szükségessé teszi biztonsági őr jelenlétét az oktatási intézményekben – a közoktatási törvény III. sz. mellékleteiben kötelezően alkalmazandó munkakörben kellene feltüntetni a biztonsági őrt.
 Budapest, 2009. március 5.
 Pedagógusok Szakszervezete

 

Közös nyilatkozat

A Közép- és kelet-európai körkép a pedagógusbérekről címmel Budapesten, 2009. március 6-7-én szervezett konferencián a részt vevő szak­szervezetek beszámoltak arról, hogy országaikban milyen hatással van a gazdasági és pénzügyi válság az oktatásra.  
       A kormányok és önkormányzatok a válság ürügyén csökkentik a közkiadásokat, főleg az oktatásban.
 

       Ebben a helyzetben a munkahelyek megőrzése legyen a legfontosabb cél.

       A szervezetek emlékeztetnek arra, hogy az oktatásra szánt alapokat nem lehet költségként elkönyvelni, mivel az oktatás társadalmaik jövőjét szolgáló beruházás. Az idők során láthattuk, hogy a szegénység, a leszakadás elleni küzdelemben a legjobb eszköz az oktatás, a tudomány és a kutatás fejlesztése, ami egyben a társadalmi kohéziót erősíti és hosszú távon a gazdaság fellendülését szolgálja. 
       A pedagógus szakszervezetek követelik, hogy a G20-ak a soron következő találkozójukon az oktatást prioritásként kezeljék és olyan döntéseket hozzanak, amelyek konkrét, előremutató akciókat eredményeznek az egyes országokban.  
       A konferencián részt vevő szakszervezetek megállapították, hogy a keresetek csökkenése növeli a feszültséget és negatívan hat a pedagó­gus szakmára ; az oktatásra kevesebb pénzt szánnak, ez pedig az oktatási intézmények működését veszélyezteti.
       A fentiek értelmében a pedagógus-szakszervezetek a társadalmi párbeszéd erősítését követelik, különös tekintettel a bérnövekedésre, a munkakörülményekre és az oktatás minőségére.
       A közép- és kelet-európai szakszervezetek tartanak attól, hogy a képzett munkaerő kivándorlása súlyosbodik a válság idején.
       Mindenekfelett hangsúlyozzák az oktatás elsődlegességének a fontosságát társadalmaikban, aggódva figyelik a válság hatását országaik­ban és az oktatás megóvása érdekében követelik az egyeztetést konkrét javaslatok megfogalmazására.
 
 
GALLÓ Istvánné
(PSZ, Magyarország)
 
Ryszard PROKSA
(KOiW NSZZ Solidarnosc, Lengyelország)
 
Martin RÖMER
ETUCE-főtitkár
 
Frantisek DOBSIK
(CMOS PS, Cseh Köztársaság)
 
Odile CORDELIER
ETUCE-alelnök
 
Cornel CLUCEAN
(FSLI, Románia)
 
Kounka DAMIANOVA
ETUCE-alelnök
 
Gheorghe ISVORANU
(Spiru Haret, Románia)
 
Mr. Xhafer DOBRUSHI
(FSASH FSAS, Albánia)
 
Ing. Ján GASPERAN
(OZPSaV, Szlovákia)
 
Yanka TAKEVA
(SEB, Bulgária)
 
Tamara VINOGRADSKA
(STESU, Ukrajna)
 
Bozena STRUGAR
(CUWPSEC, Horvátország)
 
BRUNO- LATOCHA Gesa
(GEW, Németország)
 
Slawomir BRONIARZ
(ZNP, Lengyelország)
 
KERPEN Gábor
(PDSZ, Magyarország)
 
Roger FERRARI
(SNES, Franciaország )

 

süti beállítások módosítása