2009. március 6-7.-én a PSZ székháza adott otthont annak a konferenciának, melyen több európai pedagógus szakszervezet folytatott megbeszélést a pedagógusbérekről az EU-ban. A tanácskozás célja az volt, hogy az európai pedagógus szakszervezetek a gazdasági válság idején összehangolják tevékenységüket, stratégiájukat, akcióikat.
A szakmai konferencián részt vett Martin Römer, az Európai Szakszervezeti Oktatási Szövetség (ETUCE) főtitkára, valamint Varga László a SZEF elnöke, korábbi PSZ elnök is.
A kétnapos tanácskozás végén a résztvevők politikai nyilatkozatot fogadtak el, amelyet eljuttatnak az unió soros elnökségét betöltő cseh kormányhoz, valamint az Európai Bizottsághoz. A dokumentum hamarosan olvasható itt.

 

 

A PSZ üdvözli a bejelentést, mert összecseng stratégiai céljaival.
A Pedagógusok Szakszervezete örömmel üdvözli Hiller István oktatási és kulturális miniszter Népszavában közzé tett bejelentését, mely szerint 2010. őszétől szándékukban áll bevezetni az állami fenntartású iskolák rendszerét.
Szakszervezetünk legutóbbi kongresszusán a közoktatás átalakításával összefüggő stratégiai céljai között az oktatáspolitikai fordulat szükségességét meghatározva felsorolta ennek legfőbb ismérveit is.
A most ismertté vált miniszteri modellben ezek közül két meghatározó elem is visszaköszön:
-          az esélyegyenlőtlenségek megakadályozása és
-          az állam egyetemleges felelősségét kifejező oktatás-finanszírozás
Egyetértünk a gyakorlati megvalósítás előkészítésének alaptételeivel is, és élni kívánunk a további szakmai, szakmapolitikai viták lehetőségével, hogy egy valóban végiggondolt, s a jövőt ténylegesen szolgáló megoldás születhessen.
 
Budapest, 2009. február 24.
Pedagógusok Szakszervezete

 

A PSZ ELNÖKÉNEK NYÍLT LEVELE AZ OKTATÁSI MINISZTERHEZ

Tisztelt Miniszter Úr!

Újabb, kedélyeket borzoló, a jóérzésű emberekben megütközést, felháborodást keltő hír vált nyilvánossá: ismét tanárt vertek, most Mándokon. Akkor, amikor a társadalom zöme, a jövőt féltő józanok nem győzik hangsúlyozni, hogy a jobb holnap megteremtésének legfontosabb feltétele az oktatás színvonalának emelése, az iskolázottság „bázisának" szélesítése.

Ez pedig nem történhet meg pedagógusok nélkül. Olyan pedagógusok nélkül, akik nem félnek bemenni az osztályba tanítani, nevelni, követelni a tudást, a tisztességes magatartást, s abban hisznek, hogy munkájukért megbecsülés, elismerés és ha szükséges, védelem jár.

Mivé lesz ez az ország, ha kollégáink ezzel szemben azt tapasztalják, hogy lényegében kiszolgáltatottan, hamis ürügyek gerjesztette indulatoknak prédául dobva kell dolgozniuk.

Sajnos a Miniszter Úr által létrehozott ad hoc bizottság - melynek tagjai között nem volt gyakorló pedagógus! - nem fogadta el a pedagógus szakszervezetek jogszabály-változtatási javaslatait. A különböző tanácskozások ajánlásai, javaslatai nem hozták meg a várt eredményeket, az iskolai agresszió és benne a pedagógusok elleni durva támadások száma nem csökkent, sőt emelkedett. A sikeres oktató-nevelő munkához szükséges pedagóguspresztízs pedig tovább romlott.

Az iskolai erőszak szinte mindennapossá válása és az iskolákban tapasztalható egyéb negatív cselekmények „érdekes sztoriként" való tálalása a médiában tovább rombolja a pedagógus tekintélyét.

Haladéktalan, hathatós intézkedést várunk: Miniszter Úr és minisztertársai a rendelkezésükre álló minden eszköz segítségével állítsák meg ezt a folyamatot!

Minek kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy Miniszter Úr legalább a szavát hallassa a gyerekek, a pedagógusok védelmében? ...

 Budapest, 2009. február 13.

Galló Istvánné

PSZ-elnök

A PSZ Elnöksége 2009. február 9-i ülésén a pedagógusokat érő bántalmazásokkal szembeni lépésekről döntött.

A PSZ Elnöksége hétfői ülésén kiemelten foglalkozott az utóbbi időben sajnos egyre gyakrabban előforduló, a pedagógusokat érő bántalmazásokkal. Az Elnökség szerint a helyzet tarthatatlanná vált, ezért úgy döntött, hogy a Pedagógusok Szakszervezete ismételten felhívja a társadalom és a döntéshozók figyelmét a pedagógusok egyre kiszolgáltatottabb helyzetére. Az Elnökség ezért az alábbi lépéseket tervezi:

  • Levélben fordul Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez, melyben arra kér választ, mit tett és tesz a tárca a helyzet megoldása érdekében.
  • Levélben fordul a parlamenti pártokhoz, országgyűlési képviselőkhöz, az országgyűlés elnökéhez, melyben kezdeményezi, hogy országgyűlési nyilatkozat szülessen a kérdésben, illetve megfelelő törvények módosításával teremtsenek hatékonyabb jogi védelmet a pedagógusok számára.
  • Megyei akciók, pl. fáklyás felvonulások szervezését javasoljuk az Országos Vezetőségnek, valamint azt, hogy a területi szervezetek kezdeményezzék, hogy a megyei önkormányzatok is tűzzék napirendre a problémát.
  • A PSZ Elnöksége szerint a folyamatban szükségünk van szövetségesekre, ezért legközelebbi elnökségi ülésünkre meghívjuk az oktatási ombudsmant, Dr. Aáry-Tamás Lajost, és az általános ombudsmant, Dr. Szabó Mátét.

A válságból való kivezető utat az Európai Szakszervezeti Szövetség egy Új Társadalmi Szerződés, „második európai újjáépítési terv" létrehozásában látja. Az ETUC a szociális jogok megerősítését és szociális intézkedéstervek kidolgozását kezdeményezi.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség közleménye

Hogy hatástalaníthassuk napjaink gazdasági, szociális és feltehetően politikai válságát az Európai Szakszervezeti Szövetség arra számít, hogy a Cseh EU Elnökség világossá teszi a munkaerő-piacról kiszorult vagy a jövőben kiszorulható dolgozókért, szociális jogaik megerősítéséért kezdeményezett szociális intézkedésterveket. Ezt az üzenetet tartalmazza az a memorandum, amelyet az ETUC delegációja január 28-án juttatott el Mirek Topolanek cseh miniszterelnöknek, akinek országa jelenleg ellátja az EU soros elnöki tisztét.

Csehország a példa nélkül álló válság időszakában vette át az elnökséget, amelyet gyorsan követett a leépítések és átrendeződési tervek hulláma. Hogy hatékonyan megbirkózhassunk a válság szociális következményeivel, amely azzal fenyeget, hogy egyre nagyobb számú munkavállaló válhat munkanélkülivé és egyben felerősödhet a politikai életben a nacionalizmus, az ETUC delegációja több javaslatot tett le a cseh miniszterelnök asztalára a január 28-i prágai találkozójukon.

John Moks, az ETUC főtitkára kijelentette: Hogy elkerülhessük a nacionalizmus és a protekcionizmus visszatérését, alapvető fontosságú olyan intézkedések megtétele, amelyekkel válaszolunk azoknak az aggodalmaira, akiket a leginkább érintett a válság vagy hamarosan érinteni fog. Nem szabad több időt elvesztegetnünk. Az ETUC egy Új Szociális Alku megkötését indítványozza, amely valóban bátorítja a szociális szempontok előtérbe helyezését és fenntartja a vásárlóerőt. Az Új Szociális Alku célja, hogy arra ösztönözze a munkaadókat, segítsenek a bizonytalan helyzetbe került embereknek és erőfeszítést nem kímélve védjék meg a munkaerő-piacot a még bizonytalanabbá válástól. Ebben a folyamatban a szociális partnereknek is kezdeményező szerepet kell vállalniuk. Az Új Szociális Alkunak párhuzamosan kell futnia a Zöld Alkuval, amellyel többet fektetnénk a kutatásba, ezzel biztosítva a fenntartható fejlődést. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Európai Parlamenti választásokat is a cseh elnökség ideje alatt fogják tartani, amellyel az EU törvényhozási és végrehajtó ága is megújul. Ezért fontos, hogy kiálljunk a nyilvánvaló szociális irányultsággal rendelkező erős Európa eszméje mellett, ellenkező esetben tovább erősödik az euroszkepticizmus és a szavazói hajlandóság is tovább csökken. A válságra adott válasznak európainak is kell lennie. A munkaerő-piacot „európaizálni" kell, és meg kell jeleníteni vagy megerősíteni a szociális intézkedéseket, ha el akarjuk kerülni a további egyensúlytalanságokat és egyenlőtlenségeket. A veszély egyben szociális és politikai is.

Az ETUC jelen helyzetben azt ajánlja, hogy hozzunk létre egy szociális fejlődési ajánlást - amely az EU-szerződések függeléke lenne - abból a célból, hogy újra megerősítsük az alapvető jogok magasabbrendűségét a piac szabályai felett.

Az ETUC reméli, hogy a cseh uniós elnökség világos kezdeményezést tesz, amellyel elismeri a kezdeményezésünket.
A cseh uniós elnökségnek átadott szakszervezeti memorandum megtekinthető az ETUC honlapján, ezen a címen: www.etuc.org/a/5767

süti beállítások módosítása